Nyílt levél a Szurkolói Irodától

 
 

Nyílt levél a Szurkolói Irodától

 
 
 
 
 

Nyílt levél a Szurkolói Irodától

Nyílt levél :

Orbán Viktor miniszterelnök úrnak,

Pintér Sándor belügyminiszter úrnak,

Német Ferenc elnök úrnak, Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Kamara

A hírekből értesülhettünk, hogy miniszterelnök úr méltatlannak minősítette a választási irodánál történteket, és szerinte az ügy „mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarországon látni”. Mi is úgy látjuk a helyzetet, ahogy a miniszterelnök úr, kiegészítve azzal, hogy amit hétvégénként látunk, az „mélyen ellentétes mindazzal, amit szeretnénk Magyarország stadionjaiban, sportcsarnokaiban látni”!

A Nemzeti Választási Irodánál történtek rávilágítanak néhány problémára, amiket a szurkolók korábban már több fórumon felvetettek, de rendre lesöpörték javaslataikat, illetve homokba dugták a fejüket az illetékesek. Leírunk néhány tényt, ami nem feltételezéseken, összeesküvés elméleteken nyugszik

– a Ferencváros mérkőzéseinek biztonságáért felelő FRADI SECURITY Kft, -amelynek 50 %-ban tulajdonosa az FTC Labdarúgó Zrt. beazonosítható mellénnyel látja el dolgozóit.

Tehát, aki mérkőzéseken – tehát nem farsangon, vagy hasonló esetben – készült felvételeken a Ferencváros rendezőinek mellényét, egyenruháját viseli, az az FTC-t képviseli..

– már több esetben írt tényeket a hazai sajtó a rendezőség egyes tagjainak múltjáról, ami összeegyeztethetetlen lenne a sporttörvény ide vonatkozó passzusaival, ha nem tehetné meg a Ferencváros, hogy játszadozva a szurkolói koordinátor/hosztesz/jegyszedő/supervisor szavakkal rendre kikerülje a sporttörvény betartását

– egy korábbi DVSC – FTC mérkőzésen a debreceni rendőrség a vendég szurkolókat kísérő 50 főtől a rendezői feladat ellátásához szükséges papírokat ellenőrizte és 48 !!! főnél ezeket nem találta rendben, aminek következtében ők nem is láthattak el ilyen feladatokat a mérkőzésen

– a Ferencváros rendezői legutóbb a Békéscsaba otthonában a hazai szektorban tették szóvá, hogy Kubatov Gábort nem szidhatják a hazai szurkolók. Máig nem tisztázott, hogy miként intézkedhettek a vendégeket kísérő rendezők a vendég szektortól térben jól elhatárolható hazai szektorban?

– a férfi kézilabda NB 1-ben a PLER – Komló meccs után verték meg a Komlói szurkolókat azonosítatlan személyek, akik a pletykák szerint a Fradi Security helyszínre hívott tagjai voltak. A pletykák és félreértések mihamarabbi tisztázását szolgálná, ha az ígért vizsgálat kiterjedne arra, hívott-e a PLER rendőröket, amikor ismeretlen férfiak ütni kezdték a Komlóiakat? A PLER rendezőjének kimenő hívás listájából ki kellene deríteni, kik lehettek az ismeretlen férfiak?

– a szurkolók parlamenti meghallgatásáról készült jegyzőkönyvben ezek a mondatok olvashatók. Mirkóczki Ádám: “Ezen biztonsági szolgálatok emberei azonosíthatatlanok, kétes elemek, erkölcsi bizonyítványról ne is beszéljünk, és folyamatosan önbíráskodást követnek el. Most sorolhatnám Kispesttől a Fradiig, hogy hol milyen problémák merültek fel ezekkel a biztonsági emberekkel kapcsolatban.” illetve Kósa Lajostól: “A példa arra vonatkozott, és legyünk méltányosak, ez nem csak a Fradira igaz, hanem egyébként mindegyik csapatra, hogy a csapatok által alkalmazott rendezők, tehát azok a stewardok, gardok, izék, akik ott vannak rendező feliratú vagy még olyan se pólóban, azokkal van egyébként gond. Mert azok tényleg ellenőrizhetetlen, vagyis eddig, bár kellett volna, meg egyébként a vonatkozó őrző-védő szolgálatokról szóló szabályozás rendkívül szigorú, de pont ebben az esetben nem.

És tényleg ott fű-fa-virág, világtalanok meg mindenfélék vannak, olyanok is, akik teljesen nyilvánvalóan alkalmatlanok, meg azok is, akik egyébként nem mennének át semmilyen vizsgálaton”

– fentiek ismeretében Kubatov Gábor nem mondhatja, hogy nem volt információja arról kiket alkalmaznak a Ferencváros rendezvényein. Mert ha az internetes fórumokra nem is figyelne, az országos sajtóban megjelentekre – ahol számtalanszor írtak a visszás, a kormánypártot is érintő esetekről – reagálva meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket, amivel tisztázta volna a Ferencváros rendezői körüli zavaros helyzetet! A fenti bizottsági meghallgatásról is kellett, hogy informálódjon a jelen lévő Kindlovics Mátétól, illetve ismernie kellett az ülésen elhangzottakat, mert módosító javaslatot is nyújtott be a törvénnyel kapcsolatban.

– felmerül a kérdés, hogy ahogy a Quaestor botrány kirobbanásakor az AUDI azonnal jelezte, hogy nem kívánja adni a nevét zűrös klubhoz, az FTC támogatói vajon összeegyeztethetőnek tartják-e cégük filozófiájával, hogy támogassák a klubot, amíg ilyen zavaros ügyek fűződnek hozzá?

– a fenti dolgok a labdarúgó és kézilabda szurkolókon túl a FIDESZ szavazóit is érdeklik, mert a párt igazgatójához köthető személyek az ő pártjuk megítélését is rontják

Függetlenül attól, hogy ki küldte a Választási Irodához azokat a személyeket, akik a Ferencváros rendezvényein rendezői feladatokat látnak el, az alapprobléma az, hogy ők mérkőzésbiztosításban részt vehetnek a Ferencváros következetességet és rendet zászlajára tűző elnökének, illetve az MLSZ vezetőinek tudtával. Ha Török Gábor politológus a szurkolókkal és a lelátókkal kapcsolatban mondott korbács és mézesmadzag elméletében ilyen korbácsra gondolt, abból nem csak a lelátóknak, de mint a legutóbbi események mutatták, a magyar társadalomnak sem lesz köszönet!

– Szurkolói Iroda –
 

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Eredmények, interjúk, átigazolási hírek első kézből.

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.